.

Főoldal Fejezetek TörténetrőlTrailer

2016. április 26., kedd

16. A végjáték kezdete

16. Végjáték kezdete

– William atya vagyok! Gyertek velem, az irodámban van egy csomó fegyver. Keresztek, tűhegyesre faragott karók, szentelt vizek. Valahogy tudtam, hogy egyszer szükségem lesz rájuk. Tulajdonképpen bíztam benne, hogy fognak még érkezni olyan emberek, akik szembe szállnának velük – magyarázta izgatottan a pap.
Cindy nem volt lelkes, a félelem egyre jobban átvette feledte az uralmat. Kevin csak kis ideig látszott bizonytalannak, az irodába érkezve már ő is elszántnak, és magabiztosnak látszódott. Amíg Dylan a pappal beszélgetett, Cin odahajolt Kevinhez.
– Te nem félsz?
– Már nem. Végre elérkezett az az idő, hogy bosszút állhatok Ashlyért. Én lennék a legboldogabb, ha végezhetnék az igazgatóval – olyan meggyőződéssel mondta, hogy Cin aggódni kezdett érte. A gyűlölet és a bosszú sosem volt jó tanácsadó. Nem lát tisztán tőle az ember, és így könnyen elveszítheti a harcot.  
– Csak ésszel, Kevin. Nem akarlak elveszíteni! – kérte Cin. A fiú elmosolyodott. Jól esett hallania, hogy vannak még olyanok, akik aggódnak érte.
            Hátitáskákba pakolták a fegyvereket, majd beültek a még Ashlyéktől elhozott autóba.
Az iskolához vezető utat csendben tették meg. Mindenki a saját gondolatába volt merülve. Ahogy a látóhatárba került az épület, Cin érezte testén a reakciót. A félelem dolgozni kezdett benne, szemei előtt Danny arcát látta, amikor dühösen vicsorgott rá, amiért kikötötték a fához. A vörös szemei melyek annyira fenyegetőek voltak, hogy a vér is megfagyott az ereiben tőlük. Most pont olyan épületbe tartottak, ahol több száz ilyen veszélyes szörnyeteg mászkált. Tenyere izzadni kezdett, amikor leparkoltak az iskolával szemben lévő parkolóban. A redőnyök leengedve voltak az ablakon, Dlyan csendben fürkészte az iskolát, de nem látott mozgást a környezetében. Karórájára pillantott, majd a barátaihoz fordult.
– Öt perce csöngettek be. Van negyven percünk elvégezni a feladatunkat. Készen álltok?
William atya és Kevin bólintottak, egyedül Cin csóválta ellenkezőleg a fejét. Dylan aggodva lépett oda hozzá olyan közel, hogy arcuk közt pár milliméter távolság volt.
– Neked nem kell lejönnöd az alaksorba. A lépcső tetején megvársz minket, és ha gáz van, és nem térnénk vissza a kicsengetésig, beülsz szépen az autóba és elhajtasz innen.
Cindy-nek abszolút nem tetszett az ötlet, de annyira rettegett, hogy nem volt ereje vitázni ezen. Inkább csendben bólintott. Dylan megkönnyebbülten felsóhajtott, majd csókot adott a lány homlokára.
– Induljunk.
Dylan Carter indult meg legelőször, aztán követte őt Wiliam atya, Kevin Taylor, majd Cindy Camper. Kevesen voltak, ez nyilvánvaló volt, de jelenleg a legnagyobb fegyverük a fény volt, amit ki is használtak. Az iskolába lépve a portás állta útjukat, akit egy gyors ütéssel a földre terített Dylan. Karót a kezébe véve gyorsan a mellkasába vágta, amitől a férfi fájdalmasan felordított. Kevin befogta a száját, még csak azt kellett volna, hogy a redőnyök felengedése előtt kijöjjenek a termekből… A portás hörögve küzdött, de végül a szíve feladta a harcot. A fiatalok várták a jól megszokott elszürkülést, a testi porrá válást, de nem történt semmi.
– Dylan… – Cin kétségbeesett hangja szólt, majd követte Keviné:
– Ez ember volt…
Dylan annyira meghökkent, hogy nem tudott megszólalni, csak nézte a portást, akinek a teste körül lassan vértócsa gyülemlett.
Az atya keresztet vetett maga előtt, majd halkan elmormogott egy imát.
– Megöltem… – nyögte ki végül Dylan. – De miért nem volt átváltoztatva?!
– Nem tudom… – Cin megérintette Dylan vállát, és megérezte keze alatt a fiú reszkető testét.  – Nyugodj meg! – kérte.
– Nem megy! Fogalmatok sincs mit érzek! Egy élőt megölni teljesen más, mint egy szörnyeteget… Basszus! – a hajába kapva felugrott a holtest mellől. Idegesen járt-kelt, mint aki nem tudja mi tévő legyen. Hogyan hozhatná rendbe.
– Szedd össze magad, fiam! – szólt rá Wiliam atya. Dylan mintha sokkot kapott volna megállás nélkül járt kelt még Kevin hangját se hallotta meg. Szemében rémület, és undor egyvelege keveredett. Wiliam a riadt fiú elé lépett és megállította.
– Ide figyelj! Ráérsz ezen az igazgató megölése után rágódni! Fogy az idő! Nem sokára kicsengetnek!
Dylan tekintete kitisztult, a papnak sikerült őt visszarángatni a valóságba. Cindyre nézett, aki aggódva figyelte. Valóban ráér ezzel később törődni, hiszen az idő ellenük játszott. Cindy biztonsága mindennél fontosabb volt.
            A halott portásra már képtelen volt ránézni, inkább biccentett a fejével, hogy kövessék őt.  Megindultak sietve mindannyian a termek felé. A folyosókon az ablakok redőnyei leengedve. Dylan megragadta az elsőt, majd felhúzta. A barátai követték a példáját, közben próbálták minél csendesebben, hogy ne keltsenek túl nagy zajt.
– De rég láttam ilyen világosnak – jegyezte meg Dylan miután azon a szinten, minden redőnyt felhúztak.
Az első szintre érkezve, Cin az ablakokhoz lépett és neki látott, amikor a lépcsővel szemben elhelyezkedő fiú WC ajtajában megjelent Peter Sawyer. Amint megpillantotta a hívatlan vendégeket, szeme vörössé vált, hegyes szemfogai fenyegetően csillogtak a beszivárgó fényen.
Kevin a kezébe vett egy karót, és megindult felé.
– Cin gyorsan engedd be a fényt a többi ablakon is! – parancsolta Dylan, majd Kevin után sietett.
– Beengedik a fényt! – üvöltötte torkaszakadtából Peter. Cindy keze úgy reszketett, hogy alig tudta megfogni rendesen a redőny alját, pedig sietnie kellett, hisz csak egy ablakon tört csak be a fény. Segítségére Wiliam atya sietett, a folyosó legvégében pedig kinyílt az egyik terem ajtaja, ami előtt a redőny még óvta őket.

Kevin berohant a vámpír után, de döbbenten megtorpant. Első ránézésre üresnek tűnt a helység. Dylan az ajtóban állt meg, és farkas szemet nézett Kevinnel.
– Hova lett? – csendben hallgatóztak, majd Kevin rémülten kapta fel a fejét, de addigra Peter már a nyakába ugrott a plafonról. Annyira megijedt, hogy felüvöltött, Dylan pedig megpróbálta letépni róla a vérszomjas Sawyer gyereket.
– Szedd le rólam!!! – üvöltötte, de a vámpír már belémélyeztette hegyes körmeit a vállába. Dylan megpróbálta leszedni, de olyan erővel kapaszkodott, hogy attól tartott, a szeme láttára fogja megmarni a barátját. Egy ötlettől vezérelve kikapta zsebéből a keresztet és a vámpír arcába nyomta. Az sisteregve füstölgött a kereszt alatt, majd egy démoni hörgéssel elrugaszkodott Kevintől, és a falnak csapódott. Véres kezét arcához szorította, és vörös szeme gyűlölködve meredt a két fiúra

Wiliam atya elhúzta Cindyt az ablakoktól és hátrálni kezdett. A folyosó végén egy kis csoport tolongott, mind dühösen vicsorgó vámpír volt, de nem tudtak a közelebb menni, mert az ablakból beáradó fény gátat épített a folyosón.
– Most mit csináljunk? – kérdezte kétségbeesetten Cin.
–Amíg nappal van csapdába estek. Sietnünk kell az alagsorba. – Wiliam atya belépett a mosdóba, nyomában Cindyvel. Dylan pont akkor húzta ki a karót Peter testéből. Ahogy a többiek, úgy Peter szemének írisze is visszaalakult és hálálkodva meredt meggyilkolójára.
– Dylan, mennünk kell az alaksorba! – szólt az atya, miközben a vámpír teste elszürkült és hamuvá vált.
Cin ajka megremegett miközben végig nézte a kisebbik Sawyer halálát. Daniel kérése teljesült, az öccse lelke is megszabadult.
– Basszus, ez a kis görény széjjel szedte a vállamat – mondta sziszegve Kevin amikor megérintette a vérző vállát.
– Megmart? – szegezte neki a kérdését az atya.
– Nem. Körmével tette.

Mindannyian megindultak az alaksorba. Az utolsó lépcsőfordulónál mindenki kezébe nyomott egy elemlámpát, majd Cindyhez fordult.
– Te akkor maradj itt. Ha nem jönnénk vissza kicsengetésig hagyd el a várost!
– Tudod, hogy nem leszek képes rá. Itt várlak, amikor visszatérsz!
Dylan apró csókot lehelt a lány ajkára, majd elsőnek ő indult meg lefele a sötétségbe.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése